Benne fénylik tündöklő szemed.

És mikor a nap lenyugszik, 

Komor sötétségben úszik, 

Szemed behunyod álmodsz szépet, jót,

A csend hangja lényeden honol. 

Ki vagy te? Csengő kacajod, felkavarja a hajnali napot.

Szikrázik benned a jóság, a vágy

És hirtelen megrendül a világ.

Olykor nevet, olykor sír, olykor a fájdalommal nem bír.

Hol lába előtt hever a szépség, hol előtör belőle  a kétség!

Van hogy dúl benne a vadság,

Olyankor minden badarság.

Van hogy égő szeretettel kíván,

Gyengéden nyújtja feléd karját.

Van hogy kínok kínjában éli, 

Szenvedése pokoli.

Szívében imádja az eget, 

Szelíden suttogja hogy szeret!

Bölcsen megtépázva, halk szavakra int,

Mikor rájössz ki vagy te itt!

Volt hogy buktál nagyot, 

S mikor felálltál láttad a napot!

Utad végét mikor érzed,

Már tudod, ember voltál, ki a mindenséget élted!