Köszönöm hogy körülnéz az én világomban! 

Virág Ilonának hívnak. Azt mondják, hogy az embernek a legnehezebb önmagáról beszélni. Sokan elmondják gyorsan, hogy hívják, mi a szakmája, hol dolgozik, stb. Nos, én egy picit másként mutatkozom be.  Először is had mondjam el, nem vagyok festő művész. Csupán szeretek festeni. De azt nagyon! Olyankor nincs idő érzékem, képes vagyok rá, hogy egy teljes éjszakát átfessek. Nem másolok, nem ülök ki a kertbe és festem meg a virágokat., természetet. Abban inkább gyönyörködöm, merengek. Sosem lehet felfogni, hogy mimindent adott nekünk az élet a természet csodáival! Amit látni fog kedves vendég, az a szívemben, lelkemben, fogant meg. Ezek az érzések, melyeket igyekszem vászonra festeni! Azt festem meg, amit kép formájában kapok a gondolataimban! Azok az érzések, melyeket nap mint nap élek meg, vagy éltem meg! Utoljára diák koromban volt kiállításom a grafikáimból. Persze valamennyire vágyom rá, de az elsődleges szempont, hogy jól érezzem magam a bőrömben mikor festek! A jó Istentől mindenki kapott valamit, ami a legértékesebb, és ezt teljes lényünkkel tudjuk átadni másoknak!  Van aki tudja, rájön, van aki keresi. De ettől is szép az életünk! Kesergünk, bánkódunk, tanulunk, örömködünk, szeretünk!Sokan vagyunk egyformák, egyforma gondolkodás, érzés, megéllés,  de mégis mások! Egyedinek tervezett mindannyiunkat a jó Isten! Minden nézőpont kérdése! Gyermekkoromban nagyon sok versenyt nyertem rajzaimmal. Szüleim nagyon büszkék voltak rám!  Én is viselem, saját keresztemet mint ahogyan mindannyian! Én akkor  még gyermeki szívvel nem értettem mire ez a büszkeség. Úgy fogtam fel, hogy jó lett a képem. Pont. Aztán az élet más utakra sodort, tanulnom, fejlődnöm kellett, hogy amiket átéltem, tanuljak belőle és tapasztalataimat, öröm, bánat, kudarc, tudjam kezelni, megtudjam osztani. Kerestem az igazságot, mire rájöttem, hogy minden nézőpont kérdése. Lehetetlen nincs, csak tehetetlen!  Nagy elhatározás volt életem ezen pontja, hogy legyen bátorságom a képeimet megmutatni. Egy Monet, egy Da Vinci, Munkácsy! A nagyok! Akik mind, másként fejezték ki érzésüket.  Ők, és had ne soroljam fel a kor naggyjait, korunk nagy festő művészeit, meg kellett értenem, hogy belőlük egy volt, - van! Önmagukat adták, adják!   Nem vagyok a szavak embere, így még egy szösszenetnyi gondolatot engedjen meg. 4-5 évvel ezelőtt elegem volt mindenből, minden porcikám kívánta a pihenést! Nem volt véletlen!  Beteg lettem, túlhajszoltam magam munkában, lelkileg. Görcsösen, makacsul kapaszkodva akartam elérni célokat. Nem  ment. Aztán jött a csend! Mely megtanított a bensőmre hallgatni! Elfogadni, és ismét újból kezdeni. Akkor jött a már régóta elfojtott érzés! Festenem kell! És sorozatban festettem éjjel, nappal! Zenét hallgattam, zongorán játszottam.  Egy nap, megmutattam képeimet kicsit félve nagyon kedves barátunknak, aki elismert író grafikus művész. Azt mondta:" Virág! Soha ne menj festő tanfolyamra, vagy hasonló oktatásra,  mert az már nem te leszel, nehagyd, hogy elrontsanak! Ha volna neved......... Ezek a mondatok jól estek szó mi szó, de nemtudtam hova tenni az elmémben. Csak az járt a fejemben, ó, nálam sokkal jobb festők vannak! Hol vagyok én hozzájuk!  És hosszú évek után úgy döntöttem,  lesz ami lesz, megmutatom magam.  Mindennap egy kicsit meghalunk, hogy reggel új erővel, megujjultan éljük csodás életünket! Mindennap a nulláról kezdünk, hogy új céloknak örvendjünk! Köszönöm hogy megtisztelt! Köszönöm a kritikát, köszönömaz  elismerését!

Szeretettel: Virág Ilona